Életrajz- beavató részletekkel, alkotói munkálkodásom irányából.

Debreceni családba születtem. Itt végeztem tanulmányaimat. Ma már úgy gondolom, hogy a családi háttérből jövő humán érdeklődést örököltem. /Nagyapám testvére volt Oláh Gábor irodalmár,tanár-lapszélekre nagyon jól rajzolt, - 20 éve összetört szobra a Nagyerdőben áll./ Apám szülei polgárias életvitelt gyakoroltak szerény lehetőségek között is. Anyáméinél szűkszavú, egyenes, megérthető, praktikus világot láttam Balmazujvároson.Szerettem náluk lenni. Gyerekkorom világa a Darabos utcában is jó volt, -egy udvarban öt család tíz gyerekkel. Lehetett próbálgatni a barátságot, empátiát, együttműködést, az adott szó súlyát. Első igazi élményem az artisztikus életjelenségek megértésében a filmhez, a művész filmhez kötődik.Tagja voltam a Debreceni Egyetem, Veres József esztéta vezette filmklubjának, ami tele volt a későbbiekben szemléletem részévé váló progresszióval és egyidejű hagyománytisztelettel. Szergej Mihajlovics Eizenstein,Franco Zeffirelli, Michelangelo Antonioni, Federico Fellini,Alfred Hickok,Luis Bunuel filmjei, vagy Jancsó Miklós fellépése- alapvető élményeim voltak, mert a vetítések után elemzés, kitárgyalás, értelmezés volt -komoly tanulságokkal. Ott hallottam először a képiség megértésének technikájáról, logikájáról, képi összefüggések lehetséges verbális és zenei párhuzamairól, szemiotikáról, szemantikáról. Később - igazi szabadság élményt hozott az egyetem díszudvarán az Egyetem Galéria sorozata, amit Tilles Béla szervezett. Fiatalkét felkavart Amerigo Tot, Victor Vasarelly, Szalay Lajos,Bálint Endre, Vajda Lajos képi világa élőben. Később elemi erejű, tematikus anyagok kerültek paravánra, posztamensre organikus kultúránkból -Sulyok Géza és Gyöngy Péter szervezésében, Pap Gábor rendezésében. Ugyancsak megérintett a beat zene és irodalom látásmódja, felszabadító hangulata, értelem, érzelem feszegető hatása. Saját világunkban a barátaimmal adtunk időt egymásnak hajnalig szóba hozni azt a valamit ami nem volt a mindennapi életünk része, de nagyon ízlett. /A politika és a hatalomgyakorlás minőségén akkor még tudtunk röhögni, éreztük érdekes terek vannak a túloldalon./ Lawrenc Ferlinghetti, Jerome Davis Salinger, John Updike, Jack Kerouack, Allen Ginsberg szövegei mellbe vágtak, meg a pazar magyar fordításuk. A magyar irodalmat nem citálom, mert nem összevethető ebben a kontextusban, viszont alapvető és megkerülhetetlen számomra. Summa= mindenevő voltam, de megtanultam-remélem- válogatni, különbséget tenni, rangsort tartani, a dolgokat rangjukon kezelni, nemtelen ügyektől távol maradni. Korosztályos szerencsém és élményem, hogy a táncház mozgalom is a nyitott fiatalságom idején tünt fel. Barátaimmal kimondva- kimondatlanul úgy éreztük, hogy a kiállás megmutatása volt Erdélybe járni 1974-től,/először Kobzos Kiss Tamással, később Hegedűs Csabával/ a népzenénket és népi kultúránkat felfedezni. Fontos lett a műveltségünk, történelmünk ismereteinek pótlása is, a dúrva hazugsághalmaz helyett, amit tudnivalóként, tananyagként celebráltak nekük. / Valószinüleg e miatt egész életemet végigkíséri a bizonyoságokkal alapozott identitás igénye./ Nincsenek haverjeim, nem bratyizok, de van néhány barátom akikben teljesen megbízom és élvezem a társaságukat, keresem kedvüket. Viszonylag későn, 17 évesen kezdtem a fotózást komolyabban kipróbálni, szándékosan gyakorolni a család régi KODAK Junior 620 gépével. Hamar kiderültek a technikai korlátok. A nagy családi gyűrűt amit áhítattal adtak nagyszüleim tizennyolc éves születésnapomra -bevittem a "zaciba", ketté fűrészelték, hogy tényleg arany e a közepe,viszont a kapott pénzből felszereltem magamat fotósként. Ma is érdekel a fényképészet technikai háttere. Eleinte Zenit, Pentacon Six, Praktika, Rolleiflex,-később Hasselblad,Linhof, Canon és Nikon gépeket használtam. A jó sorsom megkímélt attól, hogy fotós tanulmányaim után egyetlen expozíció erejéig is a lakossági szolgáltatást kelljen művelni. Így aztán, szemben a helyi gyakorlattal nem a szolgáltató fényképészetből vezetem le a fotóművészet lényegét -magamat illetően. Éppen egy filmklub után, valamelyik sráccal benéztünk az Ady Endre Fotóklubba, egy hét múlva felvittem a képeimet és már tag is voltam, rövidesen alapítója a Debreceni Fiatal Fotósok Stúdiójának. Abban az időben a debreceni fotóművészet brand volt, Asszmann Ferenc, Haranghy György és a Műhely 67 hagyományán építkezve . Művelődési központok álltak sorban az anyagainkért -kis túlzással, de tényleg. Egy közös kiállításunkat megnézték a pesti fotós ifjak és meghívtak közzéjük. Így lettem tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, része a program első stábjának. Jó volt mert egy vadabb világot is érzékeltem, beleláttam a kiscsoportos önmegvalósító indulatokba, a kirekesztősdibe, meg a mindent lehúzó empátia nélküli érdekérvényesítésbe. Kb. ott dőlt el, hogy korábbi díjaim ellenére nem szükséglet nekem a pályázgatás és a belőle leszürhető önigazolás, később sem építettem ilyen kapcsolati tőkét. Viszont arra is rájötten, hogy az alkotó tevékenység a világon a legjobb foglalatosság, ám magányos dolog. Az ember végül csak magának tudhat megfelelni és ez így van jól. Az akkor induló első generációs fotóművész képzés részesévé váltam, három évig és még két év ösztöndíj idejére a Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében. Ezzel a pedigrével néhány próbamunka után az MTI régiós fotóriportere lehettem 1982 december 22-én. Ifju fotóművészként, hírügynökségi tudósítóként ez volt az igazi kihívás. Önállóságra, döntésképességre tanított. Három, öt mondat volt a szöveges lényegre. Nem utolsó sorban ezen a pályán a teljesítményt nem lehetett dumával helyettesíteni. Ott mindenki tudott világítani és vizen, földön, levegőben, éjjel, nappal, roll filmre, leica méretben fényképezni felelősen, tartalom mentén. Alibi témákkal nem lehetett előhozakodni, bárányfelhők, naplementék -nem volt opció. Amerikától Almatiig a fél világot bejártam tudósítóként. És a fantasztikus elődök, meg kollégák! Nagyszerű emberekkel, emberi helytállásokkal találkoztam munkám során. Ma is munkatársa vagyok a hírügynökségnek. A hallatlanul izgalmas, a megunhatatlan riporterség máig leköt, büszke tudattal csinálom ennek a régiónak a szolgálatában. Koromból adódóan olyan szerződés köt az céghez, ami mellett újból elég időm marad alkotói munkára. Ilyen előzményekkel és gyakorlat mellett azt gondolom magyarázható, hogy képi értelemben nem a vizuális szépelgés vezet, de ha a tartalom esztétikumot hordoz, azt nem hagyom ki. Megismerve a nagy riporter elődök teljesítményét- Bartal Ferenc, Járai Rudolf, Gink Károly, Vadas Ernő, Molnár Edit, Lajos György munkásságát, általában is utána jártam a magyar fotográfia történetének és csoda figurákat találtam,-Brassai, Kertész, Hervé, Aszmann képiségét meg lehetett szeretnem, de mindenki előtt és fölött Orbán Balázs működését tartom történelmi értékűnek. Óraadó koromban- főiskolán, egyetemen- nyomatékkal tanítottam róla, életrajzával együtt. Itt említem Mezey Lajos és Szatmári Pap Károly tevékenységét is. Eddigi munkálkodásomat illetően, tapasztalataim egybefoglalása a célom, fotográfiai eszközökkel, de nem feltétlenül követve a szűken vett fényképészeti szakmaiságot. Vágyam lenne a fotóimat abban a körben tartanom, amit a széles értelemben vett kultúráról gondolok. Nem sorolom érdeklődéseimet skatulyákba. Divatok, trendek nem érintenek, azokat csak újabb divatok, trendek követik mechanikusan. Nem véleményezem mások tevékenységét, odaadó híve vagyok a tehetségnek, az összhangnak az empatikus együttműködésnek a jó céloknak.

Kelt 2016-ban.